Oldtimerek Hétvégéje 2015. április 10-12.

Oldtimerek Hétvégéje 2015’

 

2015-ben az „Oldtimerek Hétvégéje” ismét a közkedvelt retro helyszínen, a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre április 10-12-ig, 10 hektáros rendezvényterületen. Idén sok újdonságot vezet be a szervező: 2-es és a 3-as bejáratok most már egyenesen a Víztorony Parkba fognak nyílni, ahogy az a novemberi Disznótoros Kolbászfesztiválon is volt. A Víztorony Parkban új látványosságot csodálhatnak majd meg a látogatók, a Csabai Tájházat (3-as bejárat) ahol Csabai kolbász kóstolót fog osztogatni a Csabai Hagyományőrző Kör. A 2-es bejárattól a középső átjáróig gasztronómia utca várja majd a háztáji ízek kedvelőit. A Víztorony Park területén rengeteg ingyenesen használható gyerekprogram lesz: légvár, népi játszótér, állatsimogató rengeteg állattal, arcfestés és gyerekfoglalkoztató, kézműves foglalkozások. A nagy parkba erről a területről lehet majd átmenni az új középső kapun, amin szabad az átjárás oda-vissza egész nap. Természetesen a nagy park is tele lesz látványosságokkal, köztük három jelentősebb újdonsággal: az aszfaltos főutcában „kolbász utca” lesz a Disznótoros Kolbászfesztivál mintájára, a bazaltköves úton pedig „kézműves vásár”-t rendezünk. A belső parkolóban lesz a „Kalandjárók Kiállítás”, ahol hajók és lakókocsik lesznek kiállítva. Természetesen a rendezvény fő látványossága, az oldtimer autók és motorok új kollekciójának bemutatása lesz a 3.000nm-es Orient és az 1.700nm-es West csarnokokban. Az Orient csarnok előtti aszfaltos részen Youngtimer kiállítást rendezünk. Újdonság lesz a „KGST party” a Víztorony Park területén. Ugyanitt az oldtimer autóval vagy motorral érkezők találkozója lesz megrendezve. A részvétel kötetlen: a résztvevő járművekkel a rendezvény nyitvatartási idejében bármikor lehet jönni vagy menni. Nem kötelező a reggeli beállás és nem kell megvárni a rendezvény végét. Két feltételnek kell csupán megfelelni: 1.előzetes regisztráció fotóval az interneten (ez a jármű kiállítási minőségének ellenőrzéséhez szükséges) 2.a résztvevő jármű tulajdonosa ingyen vehet részt a rendezvényen, de az utasok nem. A Víztorony Park területén kb. 300 autó elhelyezésére tudunk lehetőséget biztosítani.

A parkolásra 5 parkoló fog rendelkezésre állni, ahol díjmentes a parkolás a rendezvény látogatóinak. A rendezvény területén ingyenes a WC használat és az egészségügyi ellátás is. Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvény teljes területén, beleértve a parkolókat is, a reklám szórólapok terjesztése TILOS!

A 3 napos rendezvény első napjára péntekre NYUGDíJAS NAP-ot hirdetünk, ahol bemutatkozik a „kolbász vásár és kézműves vásár”. Az új program egész hétvégén tart, rendkívüli kolbászkínálattal: Csabai Csípőstől a medvekolbászig minden! Az ország minden pontjáról eljönnek a legnevesebb kolbászkészítők, sőt még a szomszédos országokból is. A pénteki napon egységesen 1.500Ft-os kedvezményes áru belépőjeggyel (egységes jegyár mindenkinek) lehet a rendezvényt látogatni. Érdemes már pénteken kilátogatni a rendezvényre és bevásárolni a disznótoros finomságokból, sajtokból, lekvárokból és az egyéb háztáji termékekből, amiket a boltban nem lehet kapni. A látogatók a Disznótoros Kolbászfesztiválon megszokott módon kóstolgathatnak majd a füstölt kolbászokból és a sajtokból.

A rendezvény belépőjegy árai nem emelkednek, maradnak a 2013-as árak: felnőtt jegy 2.999Ft, gyerek és nyugdíjas jegy 1.999Ft, családi jegy 8.999Ft. Közkívánatra bevezetjük a nyugdíjas jegyet, melynek ára a gyerek jeggyel azonos. (A nyugdíjas jegyvásárlási jogosultsághoz a nyugdíjas igazolványt fel kell mutatni!) A jegyek a rendezvény helyszínén vásárolhatók meg, nyitvatartási időben az alábbi módokon: készpénz, SZÉP Kártya, bankkártya, Erzsébet Utalvány és Posta Paletta Utalvány. A jegyeket elővételben az ismert jegyirodákban, vagy interneten a www.ticketportal.hu oldalon lehet megvásárolni nov. 20-tól. (nov. 20-dec. 31-ig Karácsonyi akció!)

 

Kiállító cégeknek és az oldtimer jármű tulajdonosoknak december 1-től lehet jelentkezni kiállítónak. A mozdony fűtőházakban rendezendő oldtimer autó és motor kiállításra e-mailben lehet jelentkezni az info@oldtimershow.hu címen. Kérjük a benevezni kívánt járművekről fotókat küldjenek, rövid leírást és telefonos elérhetőséget. A kiállítóktól is fotós jelentkezést várunk, melyben bemutatják a termékeiket és azt az installációt amelyből a rendezvényen árusítani szeretnének. Ha nincs saját installációjuk, akkor a szervezőtől lehet bérelni fa pavilont vagy kecskelábas sátrat fedéssel.

A berendezés a rendezvény előtti napokban lesz: ápr. 6-9-ig (hétfőtől csütörtökig). A rendezvény terület éjszaka is őriztetve lesz.

A rendezvény nyitvatartása: pénteken 13:00-18:00 óráig, szombaton és vasárnap 09:00-18:00 óráig.

A rendezvény kipakolása vasárnap 18:00-20:00 óráig tart, valamint ápr. 13-án hétfőn 08:00-14:00 óráig lehet még elvinni a helyszínről a kiállított járműveket.